BÜNTETŐJOG
Büntetőjogi ügyvéd Tatabánya
Büntetőjogi ügyekre specializálódott kollégáink a teljes büntetőeljárás során nyújtanak gyors, határozott és professzionális segítséget az Ön számára, legyen akár terhelt, sértett vagy tanú.
Védelem ellátása Tatabánya
A büntetőeljárás során a teljes államapparátus áll szemben a terhelttel. Ezen egyenlőtlen helyzetet ellensúlyozza a védőügyvéd szerepe, aki kizárólag a terhelt érdekeit szem előtt tartva jár el. Fontos kihangsúlyozni azt, hogy a büntetőeljárás már a nyomozati szakkal kezdetét veszi, így célszerű már a gyanúsítotti kihallgatást megelőzően is felvenni a kapcsolatot büntetőjogban jártas ügyvéddel, hiszen a büntetőjogi felelősség megállapítása rendkívül súlyos mértékben érintheti a terhelt egzisztenciáját, a bíróság jogerős ítéletével akár személyi szabadságától is megfoszthatja.
Kollégáink sok éves védőügyvédi tapasztalattal segítenek Önnek a védelmi stratégia kidolgozásában, határozottan és szakszerűen képviselik Ügyfeleink érdekeit, elsősorban gazdasági bűncselekmények, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, korrupciós bűncselekmények, valamint élet, - testi épség elleni bűncselekmények területén.
Keressen bennünket, ha Önt gyanúsítottként kihallgatásra idézték, ha Önnel szemben vádat emeltek, ha Önt, vagy hozzátartozóját őrizetbe vették, esetleg letartóztatták, vagy csupán büntetőjogi természetű kérdésére szeretne választ kapni.
Sértetti képviselet Tatabánya
A sértettet sajnálatos módon sokáig csupán a büntetőeljárás „mostohagyermekének” tekintették, jogai és eljárásábeli lehetőségei korlátozottak voltak, sokkal inkább tekintették egyfajta bizonyítékforrásnak mint eljárási résztvevőnek. Új büntetőeljárási törvényünk azonban felismerte a sértett, mint a bűncselekmény áldozatának jelentősebb eljárásjogi szerepét.
Kollégáink kiemelkedő szakmai támogatást nyújtanak Önnek jogai érvényesítésében, így segítséget nyújtunk a feljelentés elkészítésében, annak benyújtásában, valamint az ennek során meginduló büntetőeljárásban való sértetti képviselet ellátásban.
Egy bűncselekmény nemcsak magánszemélyek jogát, jogos gazdasági érdekét sértheti vagy veszélyeztetheti, hanem jogi személyekét is. Irodánk kiemelkedő tapasztalattal látja el gazdasági társaságok, egyesületek és alapítványok, valamint önkormányzatok sértetti képviseletét a feljelentés benyújtásától kezdődően, egészen a jogerős bírósági ítélet meghozataláig.
Büntetőjogi ügyvéd Tatabánya és környéke
Kiemeljük, hogy a jelen szakterületi tájékoztató nem minősül teljeskörű tájékoztatásnak, az kizárólag a vonatkozó jogi szabályozás egyes rendelkezéseinek bemutatása céljából készült, így nem tekinthető egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek avagy jogi állásfoglalásnak. Mindezek okán Dr. Dankó Bálint LL.M. ügyvéd a jelen szakmai cikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja. Egyedi kérdés megválaszolására, konkrét jogi helyzetek mélyreható feltárására, és az egyes lehetőségekre kiterjedő tanácsadásra személyes konzultáció során van lehetősége, melyre a +36 70 946 7267 és a dankobalint@dankolegal.hu e-mail címek bármelyikén lehet időpontot egyeztetni.